Éhes ragadozó S megpillantalak. Ott vagy, parányi mozdulatokkal menekülsz előlem, s bízol benne, hogy majd a jó előtör belőlem, s úgy teszek, mintha észre sem vettelek volna, s nem kaplak fel, majd nem téplek szét, te szolga. Amott a sűrű gaz kellős közepén húzod meg magad, bebújsz a hó alá, de mit sem ér, hisz leolvad rólad. Életedért könyörögsz?- Ugyan mondd miért teszed? Szánalmas pillantások, melyek téged éltetnek. Gyötör az éhség, s ez ellen nem tudok küzdeni, hát fekete szárnyamon feléd igyekszem, karmom bőröd keresi. Csak te, csak te vagy és senki más a látókörömben, nem látok mást csak éles karmom a bőrödben. S nem kívánok más ízt, csak a kitépett szívedét, melyet szemed világa édesít. Hisz ezt is elveszem. Sebesen repülök feléd és igen megvagy, érzem ízed, nemsoká vacsorám leszel, s elfogyasztom minden ízed. Felemellek a fűből s otthonomba repülünk, és vacsorázni Luciferrel szembe leülünk. S ne aggódj! –Nem maradsz életben! Sós, s édes ízeket érzünk majd véredben. A kéjt, melyet az éhségem oltása nyújt, te adod nekem, s ízekre szaggatott tested látványát soha el nem feledem. Majd jóllakottan vissza indulok a halandó világba, sínek felett eresztem ki szárnyam s megyek a halál karmaiba. Farkasszemet nézek egy sárga szemű óriással, közeledik felém, de nagyobb s erősebb nálam. Te bennem halsz s véred is lassan megemésztem, majd fejem hasad szét az óriás szemében. Zakatolva szaggat szét, s semmi sem marad belőlem, majd engem is megpillant valaki, s feleszi zúzott tetemem.